Görög quiche

Első hallásra nyári ételnek tűnik – az is lehet - én mégis most télen ajánlom. Hogy emlékeztessen a meleg nyárra. Hogy könnyű ebédül szolgáljon Szenteste (mi legalább is ilyenkor valami egyszerűbbet eszünk délben, igaz, vacsorára is). Vagy a szilveszteri büféasztalt díszítse, hiszen hidegen is, melegen is jó. És mindent lehet kapni télen is hozzá.

Hozzávalók

Kész leveles tészta

3 egész tojás

30 deka tejföl

20-30 deka feta sajt

Egy marék koktélparadicsom

1 fej édes lilahagyma

1 marék fekete olajbogyó (a törökre esküszöm, és szeretem hogy görögök és törökök kibékülnek a sütőtálamban)

Frissen őrölt fekete bors

(oregánó)

A fodrosszélű jénait (vagy sima tortaformát, tepsit, ami akad), kikenjük margarinnal. Belefektetjük a leveles tésztát. A széleit levágjuk, kibéleljük az üres részeket. Ha sütőpapírral együtt árulják a tésztát, akkor azzal együtt tesszük a sütőedénybe, margarinozni nem kell.

Apróra vágjuk a lilahagymát, felkockázzuk a fetasajtot, félbevágjuk a koktélparadicsomokat.

A tojásokat felverjük, összekeverjük a tejföllel, belekeverünk egy kis feketeborsot is. Oregánóval is fűszerezhetjük.

Beletesszük a masszába a fetát, a hagymát, a paradicsomot, az olajbogyót.

Előmelegített sütőben (175 fok) 25 percig sütjük.

És mit mondott a Görög Quiche? Ne csak együnk, igyunk is. Mondjuk egy jóféle villányi vöröset.

Tél van, a korai sötétségben mi tagadás, végigkapcsolgatunk a tévékínálaton, hátha van valami érdekfeszítő. A választásunk többnyire valamelyik dokucsatornára esik, mint a még leginkább nézhető tévéműsort kínáló adóra. Mondjuk mi is lehetne jobb műsor, mint például Az elsüllyedt csatahajók nyomában? Most éppen a dínókról nézünk egy ismeretterjesztő filmet, a valóságnál is valóságosabbnak tűnő felvételekkel, elképesztő adatokkal. Kiderül belőle, hogy a legnagyobb valaha élt élőlény a földön az Argentínában megtalált Argentinoszaurusz, amely 35 méteres, 75 tonnás növényevő volt. Voltak napok, amikor ez a növőgép 40 kilót hízott. Még a lábnyoma is veszélyes volt a többi élőlényre nézve, mert a talajt olyan porózussá tette, hogy nem tudott kimászni belőle az, aki beleesett. Így esett, hogy találtak olyan argentinoszaurusz-lábnyomot, amiben másik 18 élőlény csontvázát lelték meg, akik számára örök csapdává vált az óriás sárkánygyík nyomvonala. Persze a korszerű dokumentumfilmben muszáj véres és naturalista részleteket is mutatni, tehát a történések jó része arról szól, hogy hogyan is ették meg egymást ezek a kedves lények. Mármint a húsevők a növényevőket és persze egymást. Vagy hogyan szorította ki a szuszt a kecses lábikójával az argentinoszaurusz a rátámadó vérengző fenevadakból. Akiknek nem sok esélyük volt vele szemben, valószínűleg csak darabokat téptek ki a hatalmas növényevőből, mintegy négylábon járó élelmiszerraktárnak használva őket – hát ennyit a naturalista részletekről, Önök ismeretterjesztő közszolgálati híreinket olvasták.

Kérdezem a kisfiamat:

-          Nem kéne inkább valami mást nézni, ez olyan félelmetes?!

-          ÁÁÁ, minél félelmetesebbet látok, annál jobban alszom! – tapint rá a dolog lényegére gyermekem.

A filmben látottak aztán többször is terítékre kerülnek. Mármint átvitt értelemben. Hogy milyen szerencse, hogy nem most élnek a dínók.

- Nem is tudtunk volna kifejlődni, ha nem pusztulnak ki. Az őscickány sosem kapott volna lehetőséget rá, hogy fejlődjön.

- Mért, én is cickány voltam? – kérdezi kisebbik gyermekem.

- Nem te, az ősöd. – mondja leánykám. – Az ük-ük-ük-ük. Nem is. Az ó-ó-ó-ó. Nem is. A szép-szép-szép-szép-szépnagymamánk.

Itt egy kis magyarázat következik arról, hogy azért ennél jóval több generáció esett meg az őscickány és köztünk. A lényegről azonban nem hagyja magát elterelni nagyobbik, erős fantáziával megáldott gyermekünk:

- Ha találkozunk, nem is tudtunk volna vele beszélni! (= értsd: nem tudunk cickánynyelven, pedig milyen közeli rokonok vagyunk….)

Advent: Karácsonyra készülünk – Kacsamáj zsírjában sütve

Idén a hó igazán tudta a dolgát, advent első vasárnapján érkezett. A már úgyis meglevő karácsonyi hangulatot – amelyre egy bécsi puncsozással sikerült ráerősíteni – csak tovább fokozta. Kezdtem is sorolni, hogy miket is fogok majd sütni-főzni. A sort rögtön a kacsamájjal kezdtem, amit meglepetésként rántottam elő a hátam mögül (a teraszról), amikor múlt Karácsonykor megérkeztek szeretett húgaim.

A receptet, amely olyan egyszerű, hogy az gyönyörű, kedvenc szerzőm, Bächer Iván könyvében, az Emberevőben leltem. Az író pediglen Láng György, vendéglős, a Gundel megmentőjének könyvéből kölcsönözte azt. Meríteni csak tiszta forrásból szabad.

Hozzávalók

libamáj, ami jelen esetben kacsa (tekintve, hogy ez még így is igencsak tekintélyes összeget jelent)

libazsír

tej

Tejben pár órán át áztatjuk a májat.

Felolvasztott zsírban mindkét oldalát átpirítjuk.

Kis vizet öntünk alá, óvatosan, nehogy kifröccsenjen. Legjobb, ha egy kicsit félrehúzzuk a tűzről.

Végül zsírjára sütjük. Menet közben egyszer megfordítottam a májat, hogy biztosan átsüljön.

Sózni csak a tányéron szabad!

Áttettem a kisült májat egy szép jénaiba és a teraszon kihűtöttem. Mellé álltam, nehogy egy érdeklődő állat, éhes macska, kíváncsi menyét belekotnyeleskedjen. Szerencsére jó hideg volt, még jeget is találtam az edény alá, nem kellett sokáig őriznem a kincsemet.

Pirítóson, édes lilahagymával ettük.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A kislányom, aki már szinte nagy, átöleli a nyakamat és ezt mondja:

- Anyu, tudtad, hogy neked csillog a szemed a legszebben a világon?

Mit is mondhattam volna erre? Hát azt, hogy azért kislányom, mert Titeket nézlek.

Békés adventet, sok szép pillanatot kívánok mindannyiunknak.

Sacher-torta

Anyul olyan suta, hogy az már ravaszságnak számít. A nosaltytól érkezett felhívásra, amely szívét büszkeséggel töltötte el, hosszas tanakodás után végül két receptet választott, készített el, fotózott az előírásnak megfelelően, hogy aztán élvezettel írjon róluk. Mindkettőt beküldte a szerkesztőségbe, hogy válasszanak ők a saját elképzeléseik szerint. Naná, hogy mindkét cikk kellett. A második ma jelent meg, az egyik legfinomabb tortától szól, gasztrotörténettel körítve. És egy kis bécsi epizóddal díszítve, mintegy cseresznyeként a tejszínhabkupacon. Olvasd el te is!

Egy kis francia?

Egy finom falat a francia konyhából: petrezselymes-lazacos quiche - egy vasárnap reggeli hangulat... Anyul ezúttal a Nosaltyn főz. Nézd meg!

Nagyon szeretem a quiche-t, kevés praktikusabb ételt ismerek nála. Először is sokféle módon felhasználható: lehet, mondjuk salátával feldobva az ebéd főfogása, könnyű vacsora, kirándulás, piknikkosár megbecsült darabja, vagy például a szilveszteri büféasztal éke is. Rendkívül változatosan elkészíthető, mindenki találhat olyan tölteléket, ami a fogára való. Most egy lazacos változatot választottam, mert halat enni fontos, viszont nem mindig könnyű kitalálni, hogy milyen formában is kerüljön az asztalunkra. „Eltüntető” étel is lehet, a kötelező sajt-tejföl-tojás hármas mellé a legkülönfélébb alapanyagokat bele lehet tenni, ami a hűtőben akad, új értelmet adva létezésüknek. Gyors étel, elfoglaltaknak, vagy az időt a főzéstől sajnálóknak ideális, nagyobbacska gyermekek is megpróbálkozhatnak vele. A leveles tésztát manapság kinyújtva árulják, kis idő és a quiche kész is.

Hozzávalók

• 1 csomag leveles tészta
• 15 deka füstölt lazac
• 25 deka sajt
• 25 deka tejföl
• 3 tojás
• 1 fej vöröshagyma
• 1 csokor petrezselyem
• őrölt szerecsendió
• frissen őrölt bors
• margarin a sütőtál kikenéséhez

Elkészítés

1. A sütőt előmelegítjük 175 fokra. Egy fodrosszélű kerámiatálat vékonyan kikenünk margarinnal. A tésztát a tálba fektetjük. Egy éles késsel levágjuk a lelógó széleket és a leeső darabokkal kipótoljuk a réseket.
2. Lereszeljük a sajtot.
3. Apróra vágjuk a hagymát és a petrezselymet. Felszeleteljük, majd felkockázzuk a lazacszeleteket.
4. Egy mélyebb tálban összekeverjük a sajtot a tejföllel. Hozzáadjuk a hagymát, a petrezselymet, a lazacot és a fűszereket. Sózni nem kell, a hal és a sajt önmagában is sós.
5. A masszát beletöltjük a tésztával kibélelt sütőtálba.
6. A quiche-t 175 fokon 30 percig sütjük.
7. Melegen vagy hidegen tálaljuk.

Szerencse, hogy a quiche-t igazán gyorsan el lehet készíteni, hiszen az embernek annyi dolga van, még vasárnap reggel is. Pedig olyan jó még a meleg ágyikóban összebújni, megbeszélni, amire a sietős hétköznap reggeleken nincs idő. Elmesélni, hogy mit mondott a Janka, mit válaszolt erre az Emma, hogy ki sírt az oltás miatt (mindenki, csak én nem!), milyen hajót fog építeni legóból a jövő hajómérnöke (torpedósat, „teriszkóppal”), hogy a fiúk már megint mit műveltek, hogy bárcsak sose jönne el az az idő, amikor majd kötélre kell mászni a tornaórán, hogyha megnyerjük a milliót, akkor ugye megvesszük a rendőrállomást (szintén lego). És közben az anyu és az apu csak cirógat és mosolyog. Bár örökké tartana, hogy együtt van a fészekben az egész család. De sajnos ennek is vége szakad egyszer, mert azt mondják a szülők, hogy ideje most már reggelit csinálni. Hát mit tehet ilyenkor az, aki mindössze 24 kiló? Teljes terjedelmével ráfekszik anyukájára és másfél hónapos némettudását összeszedve azt kiáltja: Klebstoff! (ragasztó).

Dicsőségfal

Interjú készült Anyullal a Mit főzzünk ma? portálon.

Vászon és terítő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

-          Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg. *

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió.

Cinema Paradiso

Kedvenc filmem. Ezért vele kezdem el ezt a sorozatot. Tornatore mozija a mozi mozija. Salvatore, Toto olyan kisfiú, mint az enyém, elvarázsolja a mozi. Más dimenzióba kerül, ha filmet nézhet. Szicíliában, a II. világháború után pedig tényleg szükség van a varázslatra. A háborúban elesett apa hiánya, a szegénység, a küzdelembe belefáradt anya – nem egy vágyott gyerekkor szereplői. A filmből mégsem a szomorúság sugárzik. Totó, amikor teheti, belopózik a moziba, végignézi a plébános háta mögött a filmeket, amikor az kicenzúrázza a belőlük a nemkívánatos jeleneteket (= meztelen vállak, csókok és ki tudja még milyen tűrhetetlenségek), beoson a vetítőszobába is, ahol Alfredo, a mozigépész barátja lesz, mondhatni fia, és kifigyeli a gépészszakmai rejtelmeit. Ott van az előadásokon, mint a falu összes lakosa, akik együtt sírnak, együtt nevetnek a szereplőkkel. Olyan közösségi élmény a filmezés, mint az ősközösségben a tűz körülülése. Totónak a film lesz az élete, a mozi leégése és Alfredo sebesülése után mozigépészként pénzkeresővé válik. A történet hátterében az európai film nagyszerű alkotásai jelennek meg a filmvásznon.

  A film másik időszála a mában játszódik, Salvatore híres filmrendező Rómában, aki 30 éve nem járt otthon. Üzenetet kap azonban Alfredo haláláról, és a temetésre Szicíliába utazik, ahol találkozik egykori élete szereplőivel. Alfredo búcsúajándékát Rómában nyitja ki. Ehhez a részhez az érzékenyebb nézők készítsék be papír-zsebkendőiket.

   A háromórás rendezői változatban a mozis szál mellett fontos szerepet kap a szerelmi szál is. Szicíliában Totó találkozik egykori és egyetlen igaz szerelmével, és megtudja, hogyan, hová tűnt el megmagyarázhatatlanul 30 évvel ezelőtt a lány.

   Egy letűnt világ meséjét látjuk, és azon kaphatjuk magunkat, hogy szebbnek tűnik, mint a mi kevésbé küzdelmes, de jóval üresebb életünk. Mert hol is vannak a tábortüzek mostanában? A laptopok nem melegítenek eléggé és pár poszt vajon okoz-e olyan közös élményt, ami a folytatást meghatározza?

Paradicsomos-juhsajtos pizzácskák

Bár triviális választás, mégsem tudtam ellenállni. A receptet egyébként az osztrák Kronen Zeitung vasárnapi mellékletében találtam (aminél színvonalasabb színes mellékletet nem sokat ismerek – már ezért megérni megtanulni németül), aminek azért örülök, mert szeretem az izgalmas párosításokat (osztrák-olasz-magyar hogy jön ez össze?)

Hozzávalók

A tésztához

35-40 deka liszt

2 deci langyos víz

1 cs. Szárazélesztő

1 tk cukor

1 tk só

3 ek étolaj

A feltéthez

Arany és piros mini paradicsomok

Juhsajt

2 gerezd fokhagyma

1 ek olívaolaj

Zöldfűszerek szárítva vagy frissen

A hozzávalókból kenyértésztát készítünk: a langyos vízhez hozzákeverjük a szárazélesztőt és a cukrot, majd az olajat. Végül belekeverjük a lisztet és a sót és a mixer dagasztókarjával addig gyúrjuk, amíg el nem válik az edény falától. Akkor jó halmazállapotú, ha egységes gömböt alkot.

Félretesszük és meleg helyen kb. 40 perc alatt a kétszeresére dagasztjuk.

Közben kettévágjuk a paradicsomokat és felkockázzuk a juhsajtot.

Egy tepsit kiolajozunk. A megkelt tészta felét kerekre kihúzkodjuk a tepsiben, az olajon, esetleg megfordítjuk, hogy mindkét oldala olajos legyen, úgy könnyebb nyújtani.

Elrendezzük a tetején a paradicsomokat, meglocsoljuk óvatosan az olívaolajjal, eloszlatjuk rajta a zúzott fokhagymagerezdeket és a zöldfűszereket, enyhén megsózzuk.

Előremelegített sütőben 175 fokon 20 perc alatt készre sütjük. Ha többen is esszük, előételnek, vagy nassolásnak, akkor szeletekre vágjuk, és egy nagy tálon csinosan elrendezzük.

Tojásmentes.

Gyermekeimmel vasárnap néztük meg a filmet*, de még kedd reggel is azt mondogatta a kisfiam:

-          Totó, Totó.

-          Igen, nekem is folyton az eszemben jár ez a film. És tudod Kristóf, hogy miért? Azért mert a szívünkig ért.- mondta a kislányom.

Ilyen a katarzis.

* A történetet Kosztolányi Dezsőné Karinthyról írt könyvében olvastam

** Itthoni filmklubot rendezek nekik, időről időre megnézünk olyan filmeket, amiket már megértenek, és amik nélkül nem lehet...

Körtepite

Nehéz dolog a szülői mesterség. Azzal még csak megbékél az ember, hogy háromszor kell hazamennie, hogy egyszer megérkezzen. Mert, hogy különórára hozni, onnan vinni gyermekünket, gyereknek öröm, szülőnek kötelesség, mégpedig olyan, ami a gyermekek létszámának és életkorának megfelelően exponenciálisan növekszik. Valóságos kis logisztikai szoftver kattog a szülők fejében, hogy ki, mikor hol legyen. Még az olyan feladatoknak is gördülékenyen kell teljesülniük, hogy kisleányunk időben érkezzen a különbalettre, ne túl korán, hogy kiderüljön, hogy egyáltalán megrendezik-e, és ne is túl későn, valamint édesanyja is odaérjen még a heti betevő tornájára. Semmi az egész, időzítés kérdése, csak jól kell belőni azt az 5 percet. Persze, hogy ilyenkor, indulás után jön egy telefonhívás, amelyet félkézzel rendezne le a logisztikus, ha ez nem ütközne a kresz előírásaiba. Azért hát leánykája veszi fel a kagylót. Amit ezután hall a bolygó hollandi, na az azonban már a rutinosabbjának adrenalinszintjét is nagyságrendekkel növeli meg:

-          A Beni és a Kristóf? Ma délután? Az iskolaudvaron? Úristen!  – ilyenkor tűnnek a másodpercek óráknak – Bogyót ettek???

Paff. Már megint az az érzés…amikor a csontokat kiszedik az ember lábából, és lassított filmnek tűnik minden mozdulata.

   Kiderült, hogy Beni a zsebeiből kipakolt otthon az ebédlőasztalra pár magot és mondta, hogy ő ilyen bokrot akar ültetni, mert ennek a bogyója nagyon finom. Végül is ősz van, a bogyónak a szezonja. A mi „tettesünk” leszállításra került az iskolaudvarra, ahol szembesítve lett a bokorral, amiről tárgyi bizonyítékként levelet és magot szedtünk. A google sok mindent szemmel tart, így a sombokrokat is. Mert azt ettek a fiúk, somot. Én eddig a somot nem ismertem túlzottan, azt a tényt leszámítva, hogy a dédnagymamámat Som Gizellának hívták kislánykorában.

   Kisfiam hüppögve zárta az izgalmas estét.

-          Megijedtél? – esett meg rajta a szívem, lehiggadva a haraggal vegyes ijedtség után (mert ugye, ha nem kismilliószor…”de a Dénes azt mondta, hogy ehető”…..jájjjj, a kútbaugrós részt nagy önfegyelemmel ugrottam).

-          Nem, csak nagyon félek, hogy holnap leesik a gesztenyém! – borult rám zokogva. Mert hogy menetközben a tanítónénit is felhívtam, hogy ő tudja-e, milyen bogyós bokrok vannak az iskolaudvaron, aki megígérte, hogy másnap ő is beszél a gyerekekkel a bogyóevés veszélyeiről. A gesztenyeleesés az erre a célra rajzolt fáról pedig a létező legnagyobb büntetés, ami elsős kisgyermeket érhet. Nagyobb veszedelem, mint ismeretlen bogyók elfogyasztása.

És akkor nézzünk egy igazi őszi sütit, amiben nincsenek bogyók!

Hozzávalók

25 deka vaj

20 deka cukor

egy csipet só

4 tojás

1,2 dl tej

30 deka liszt

3 tk. sütőpor

2 ek. kakaópor

10 deka darált mogyoró vagy dió vagy mandula

A tetejére

1 kg érett körte

Fél citrom leve

Barack- és/vagy szilvalekvár

2 evőkanál durvára tört pisztácia

Először a körtét készítjük el, szeletekre vágjuk, magházát kivágjuk, és a citromlével megöntözzük, hogy ne barnuljon meg.

Egy nagy tepsit kivajazunk.

A vajat összekeverjük a cukorral, hozzákeverjük egyesével a tojásokat, majd a sót, a kakaót, a darált diót, a tejet. Fakanállal hozzákeverjük a lisztet és a sütőport.

A tepsibe simítjuk a masszát. A körteszeleteket egymás mellé ráfektetjük.

Előmelegített (175 fok) sütőben 40 percig sütjük. Rákenjük a lekvárt, megszórjuk a pisztáciával, és még 5-10 percre visszatoljuk a sütőbe.

Nem tudtam dönteni a lekvárok között, ezért mind a kettővel megkentem. Az eredeti receptben baracklekvár szerepel, a család a szilvalekvárt ítélte jobbnak.

 Őszre esik a tojás világnapja is (minden év októberének második péntekje), erről a reggeli rádióműsorból értesülünk.

-          Biztos ma találták fel a tojást! – találja ki az okot fiacskám. De vajon ki? A tyúk?

Epilógus: kisfiam gesztenyéje nem esett le. Csak általánosságban beszélgettek a bogyóevés veszedelmeiről.

A receptet az Officina Nova Édességek című könyvében olvastam.