2016. január 16., szombat

Húsgombócleves

A vendéglőben a környező asztaloknál ülők szemei is mind rám szegeződtek, az asztalunknál csend lett. Onnan jöttem rá, hogy hülyeséget beszélek. Mivel gondolatban már azzal foglalkoztam, hogy kanalazom a gőzölgő húsgombóclevest. Úgy képzeltem, hogy sok, nagyon sok cérnametéltet is kapok hozzá. Visszatekertem a jelenetet addig, hogy „és önnek mit hozhatok?” „Cérnametéltet!’ – mondtam én.
Megnyugtattak, hogy lesz benne.






Húsgombócleves

Kisfiam szerint az ebédben van hús. A leves pedig húsleves. Nos, ezzel a levessel mindkét elvárásnak eleget teszek.
Klasszikus recept, minden évszakra. Gyorsan elkészül. Öt literes lábosban szoktam főzni.

Hozzávalók
Minél több féle leveszöldség
Egy fej vöröshagyma
Egy cső zöldpaprika
Egy csokor petrezselyem
10-15 fekete borsszem
2.3 sáfrány-szál, ha van otthon

A húsgombócokhoz
40-50 deka darált hús
2 gerezd fokhagyma préselve
6 ek zsemlemorzsa
1 tojás
Majoranna
Bors

Cérnametélt (mert szerintem a levesben a tészta: cérnametélt)

A leveszöldségeket megpucoljuk, az általunk kedvelt méretre vágjuk. A zöldpaprikát egészben hagyjuk. Mindig teszek a húslevesbe, mint ahogy a felső, szennyezett héjától megfosztott, egész vöröshagymát is. A téli időszakban a friss zöldség mellett mélyhűtött zöldségkeverékből is szoktam beletenni a levesbe (pl. ceruzabab, kukorica, karfiol, brokkoli), hogy minél változatosabb legyen.
A sóval, a szemes borssal és a zöldpaprikával feltesszük főni.

Közben összekeverjük a húsgombócokat a hozzávalókból, és diónyi gombócokat formálunk belőle. Ha a zöldségek már majdnem megpuhultak, beletesszük a húsgombócokat és még fél óráig főzzük a levest. Ha kész, frissen aprított petrezselyemmel megszórjuk. A petrezselyemnek nagy a C-vitamin tartalma, ezért annak megkímélése miatt jobb, ha ezzel már nem főzzük tovább.

Közben elkészítjük a cérnametéltet is, a levesből vett lével.

Tejfehérjementes.

-          Anyukám ez a husi olyan puha. Jaj, nagyon finomat főztél, én nagyon szeretem ezt! Olyan jó, hogy ezt főzted! Talán még a medvetalpnál is finomabb!̽



̽(aki olvasta a Winnetou-t, annak bizonyára nem meglepő, hogy a világ legfinomabb étele a medvetalp!) 










Nincsenek megjegyzések: