2011. szeptember 5., hétfő

Csillaghullós augusztus

Augusztus, te gyönyörű, messzire futottál.
Azok a tücsökciripelős nyári esték, szénaillatú hullócsillag-lesések, éjszakába hajló szalonnaperzselő tábortüzek, ahol nem éneklünk már, pedig gyerekkoromban az énekszó éppúgy hozzátatozott a tábortűzhöz, mint a füst. Csillagok, csillagok….a dallam most is a fülemben cseng, ahogy a Börzsöny lankáin énekeljük, és felfénylenek a karnyújtásnyira, elérhetetlen messzeségben ragyogó égitestek.
De még mennyire felfénylenek, hogy aztán olyan gyorsan hunyjanak ki, mint amilyen gyorsan az éjszakai égen száguldanak. Nagy szerencse ilyet látni, és kívánni is lehet az égi vándoroktól. Jó tíz éve egy kisgyermeket kértem tőle, akivel és testvérével azóta együtt műveljük a csillaglesés művészetét. Csodákat tudnak ezek a csillagok! Olyast is, amire ember nem képes, például arra a mondatra ragadtatja magát a minden pulóvert, kabátot nyűgnek érző kislány, hogy „Mért nem öltöztem fel jobban?” Sőt, noha saját – igaz, régebben hangoztatott - vallomása szerint soha nem álmos, és ezért soha nem is alvó gyermek a megfelelő számú hullócsillag megtekintése után kijelenti, hogy fáradt és szeretne lefeküdni. Mondom, hogy csodatévő csillagok! Bárki kipróbálhatja, egy csillagfényes augusztusi éjszakán.


Joghurtos-sajtos pulykamellfilé nyárvégi-őszeleji zöldség ágyon

Főzés szempontjából azt hiszem, ez a kedvenc időszakom az évben. Ilyenkor kapható még a nyári kínálat, de itt vannak már az ősz kincsei is. Színes a piac, mint az őszi erdő, az embernek kedve és energiája is van a konyhai munkálatokhoz, és szívesen magába szippant* még mindenféle vitamint, földi jót, mielőtt magába szippantana minket a tél hidege.

Már nekiláttam a főzésnek, noha még nem éreztem úgy, hogy teljesen kész a koncepció. Szerencsére a rádióban épp a lecsófesztiválról és a kápiapaprikáról esett szó. Mivel az említett paprikaféle mellett jófajta ezüsthagymám is van kiskamrámban, tudtam, hogy megszületett a megoldás.

Hozzávalók
Többféle zöldség (pl. sárgarépa, ceruzabab, brokkoli)
1 fej ezüst (vörös)hagyma
1 cső zöldpaprika
1 cső kápiapaprika (lehet helyettesíteni más piroshúsúval, vagy egyszerűen zölddel is)
2 paradicsom
2 gerezd fokhagyma
Pulykamellfilé
Joghurt (vagy tejföl)
sajt
Olívaolaj
Oregánó

bors

Felteszünk egy lábosban sós vizet főni. A zöldségeket megtisztítjuk, kedvünk szerinti formára vágjunk, majd a lobogva forró vízben megfőzzük. Trendi és egészségtudatos főzőmesterek főzzék ressre, roppanósra, kisgyerekesek főzzék agyon.

Közben elkészítjük a „lecsót”: olívaolajon megdínszteljük a nem túl apróra vágott hagymát, rádobjuk a paprikát, paradicsomot, megsózzuk, átrottyantjuk. A végén belekeverjük az oregánót, belenyomjuk a fokhagymát és addig kevergetjük, amíg az illatát meg nem érezzük (fél perc).

A kifőtt zöldségeket a lecsóhoz adjuk, jól összekeverjük, sütőlapra borítjuk.

A pulykamellet nagyon vékony szeletekre vágjuk (ha félig fagyott, nagyon jól lehet szeletelni), vagy kissé kiklopfoljuk. Ráterítjük a zöldség ágyra, kis olívaolajjal meglocsoljuk , megsózzuk, megborsozzuk.

A sütőben puhulásig-pirulásig sütjük 180 fokon. A sütési idő a hússzeletek nagyságától függ, körülbelül háromnegyed óra kellhet hozzá. Ha kész, a hússzeletekre kanalazunk joghurtot (tejfölt), megszórjuk reszelt sajttal, lehet füstölt is! Visszatoljuk a sütőbe és ráolvasztjuk a sajtot. (vö: sajtos husi).

Cukkinis tócsnival tálaltam.

Tojásmentes.
Gluténmentes.
Tejfehérjementesen
hagyjuk el a joghurtot és a sajtot.


A hullócsillagokat legjobban a nyári réten lehet nézni, belesimulva a vadvirágok szőnyegébe. Ezúttal azonban nem a romantika, hanem a praktikum győzött. Tudományos felkészülés során jelöltük ki a helyet, ahol a legnagyobb esély kínálkozott a megfigyelésre, mégpedig egy megfelelő szögben elhelyezkedő gyérforgalmú utcaszakaszra esett a választás. Kevés autó jár erre, az igaz, de a csillagnézéshez mégiscsak túl sok. Hogy ne vakítsa el a szemünket a reflektor fénye, a közelgő autók láttán az ellenkező irányba fordítottuk a fejünket. Gondolom elég meglepő látvány lehetett az út szélén álló, a vaksötétben a másik irányba bámuló társaság. Egészen addig zavart, míg rá nem jöttem, hogy mi lehet erre az egyetlen ésszerű magyarázat: várjuk a buszt! A faluszéli legelő mellett...
Idén is szépet kívántam (nem magamnak), azt gondolom, hogy már teljesült is!

* Semmi csalafintaságra nem kell gondolni. A gombaporról pedig majd legközelebb írok. (nem mintha az valami illegális dolog lenne).

** Olyan vagyok, mint az egyszeri lány Mátyás király meséjében, hoztam is meg nem is. Fotó van, csak rá kéne varázsolni a gépemre. Még dolgozom az ügyön.







2 megjegyzés:

Bianka írta...

Én is láttam Balatonon 3 db-ot :)

Anyul írta...

Szia Bianka!

ugye kívántál valamit?