Sárgadinnyedzsem

- Apu nem jól fürdetett! – árulkodik a kisfiam.
- Mért, mi történt?
- Vizes lett az ujjam! – panaszolja mélységes felháborodással a hangjában.
- Melyik? – így én, a lehető leghülyébb kérdést feltéve a hökkenettől.
- Mind a hat!

Hát ez tényleg elég nagy méltánytalanság.

Majdnem akkora, minthogy a nyárnak is vége van egyszer.
De ha addig is úgy éreznénk, hogy van még egy kis hely a kamrapolcon, befőzésre tartogatott energia a tagjainkban, akkor javaslom a sárgadinnyét. A népi bölcsesség szerint a dinnye Lőrinc napjáig (szeptember 5.) szedhető, éppen benne vagyunk még a szezonban. Bár lehet, hogy már ez sem igaz, hiszen az őszibarack májusban jelenik meg és őszre már le is érik…
A sárgadinnyedzsem gyönyörű napsárga színű, vele a nyár legszebb hangulatait tehetjük el a hideg téli napokra (meleg pirítóssal különösen jól esik).


Hozzávalók

5 kiló sárgadinnye (héja néklül)
2, 3 kiló cukor
1,5 kg citrom
1 egész rúd vanília

A dinnyét jól meghámozzuk, vékony szeletkékre vágjuk, majd felkockázzuk. Az egész citromot héjastul szintén apró darabkákra vágjuk, a vaníliarudat is apróra daraboljuk.

Lefektetünk egy lábosba egy sor dinnyét, megcukrozzuk, rá helyezzük a citromot, megszórjuk a vaníliával. Addig rétegezzük, amíg tart a készlet, a tetejére cukor kerüljön. Ezt a folyamatot végezzük el este, hogy egy kicsit érlelődjön a dinnye.

Másnap addig főzzük, amíg üveges lesz a dinnye, illetve, amíg kellően sűrű nem lesz.

Üvegekbe töltjük, egy kis szalicilt szórunk a tetejére és mehet a szárazdunsztba.
(Én takarókra terítek egy lepedőt, arra helyezem az üvegeket, és az egészet jól bebugyolálom. Meglepően sokáig, akár két napig is tartja így a meleget.)

A képen látható finomság a Húgomék keze munkáját dícséri. Családi összefogásról van tehát szó: ez elment sárgadinnyét lőni, ez megfőzte, ez megírta és ez az iciripiciri mind megette....

Gluténmentes.
Tejfehérjementes.
Tojásmentes.


Próbáltunk egy kis kultúrát csöpögtetni csöppjeink fejecskéjébe, és képtárba vittük őket.
- Ez itt Savoyai Jenő. – mutatott az első festményre a férjem.
- Mért Szomojú a Jenő? – kérdezte a kisfiunk. A válaszunk nem volt elég érdekfeszítő (mert mi értelme is lenne annak, hogy sza-vo-ja-i???). És itt tulajdonképpen el is vesztette az érdeklődését csöppebbikünk a képek iránt. Kár, hogy még volt hátra vagy 300….

Savoyai Jenőnek nem sok oka volt amúgy a szomorúságra. Sikeres hadvezér volt, emberei szerették, mindenki Jenő hercegnek hívta. Palotáját most is megcsodálhatjuk a róla elnevezett utcában, Bécsben. Fürdeni biztosan akkor fürdött, amikor kedve támadt rá.