Török/Görög fánk, avagy lokma

Nem az iskolának

Témanap. Ilyenkor szokták bemutatni gipsz, ecet, piros tempera és még ki tudja, minek a segítségével, hogy hogyan működnek a vulkánok. Prezentálni, hogyan kel ki a kiscsibe a tojásból, behozni az iskolába a kis kedvenc tengerimalacot, akinek rémálommá fajul a napja a sok szerető simogató kéztől. Láttam én már gyufaskatulya aljába becelluxozott neonhalat is. Gondoltam ki ausztrál népviseletet, mert az osztály Ausztráliát húzta. (Rövid tanakodás után a fűszoknyát elvetettük és a marhapásztorlány-vonalat helyeztük előtérbe). Remek ötlet, körbejárni egy témát minden oldalról. Tulajdonképpen nem csak egy-egy napon kéne így működnie a tanításnak. Igaz, a természettudományos témák mintha kissé felülreprezentáltak lennének.

Nos, ezen most változtatott a budai gimnázium. Nem pontosan tudom, mi lehetett a vezérelv, de talán az, hogy a gyerekek ismerkedjenek meg a valósággal. Azzal, ami körülveszi őket, de nem tudnak róla igazán semmit. Utazás az ismeretlenbe, ami az iskola kapujánál kezdődik. Volt dramatizált előadás a hajléktalanok életéről, „író-olvasó”-találkozóval a hajléktalan nénivel, akinek a sorsa kibontakozott a színpadon. Beregisztrálták őket életmentő-tanfolyamra. És volt társasjáték is a társadalmi viszonyokról. A gimnazisták családokat képeztek. Attól függően, hogy hány fős csapatokkal játszottak, alakultak egy-, két- vagy többgyermekes családokká. Ennek megfelelően kapták a segélyt, a gyermekek utáni ellátást, és ehhez mérten alakultak a költségeik is. A cél: túlélni a hónapot. Ismerős? Gyermekem csapata nyert, nekik még maradt is a hónap végére 12 ezer forintjuk. A többiek mind mínuszba futottak. Hogyan volt lehetséges ez? Nem a mínuszba futás, arról vannak elképzeléseim, hanem a megtakarítás. Az opciók között szerepelt a feketemunka is, ezért a nyertes csapat csak azt vállalt. Sem adókat, sem járulékokat nem kellett fizetniük. Hát, na.

-          Mi volt ez a játék? Szociopoly? – kérdeztem, miközben hazafelé tartottunk a téli estén az autóval, így a lányom nem láthatta a megnyúlt arcomat.

-          Igen, az! Hogy találtad ki?

Hát hogyan is? „Ha nem tudom a választ, máris pálcáért nyúl, Élet Tanár Úr”. Nem tudom, hogy azt elmondták-e a nyertes csapatnak, hogy mi történik akkor, ha nem csak hónapokra bontva kell gondolkodni, hanem nagyobb távlatokban, évtizedekben, nyugdíjas években. Hogy a biztonságnak munkahelyi biztonságot is kellene jelentenie, munkavédelemmel, munkahelyvédelemmel. Hogy nem csak családi egységeknek kell célba érnie, hanem egy egész társadalomnak, megosztva egymás között a terheket, felelősséget viselve egymásért. Talán nem is a gyerekeknek kellene ezzel a játékkal játszaniuk. Nem csak nekik.

Szociopoly, Szürreality.

Nem az iskolának, az életnek.

Ehhez a poszthoz nem is illene más, csak egy Hóvégi sokadika rovatba illő recept.

És ugyan farsang már elmúlt, de jöjjön egy fánkrecept. Ha nem lakunk vele jól, akkor a nagyböjti előírásoknak is eleget tehetünk vele.

Török/Görög/Perzsa/ókori/egyiptomi fánk

Lokma, lukumadesz. Luqmat al-qadi, vagyis teleszájú bíró névvel illették már a 13. században, Bagdadban. Sőt, nagyon hasonló étel elkészítését dokumentálták az ókori egyiptomiak IV. Ramszesz sírján is.

Nem véletlen, hogy ennyi nép a magáénak tudja, hiszen kevés és természetesen összetartozó hozzávaló kell bele.

Eredetileg fűszeres mézes sziruppal öntik le. A magyar valóságba a fahéjas cukor is beleillik (és a közép-európai ízlésemmel amúgy sem szeretem a túl édes szirupokat). Sőt, cukor sem kell, és akkor szaftos húsok körítése is lehet. Na persze, ha jól gazdálkodtunk Szociopolyban.

Hozzávalók

A tésztához

½ kg liszt

1 cs. szárazélesztő

1 tk cukor

egy csipet só

langyos víz

A kisütéshez

olaj

A szóráshoz

cukor és fahéj

A tésztához valókat összekeverjük. Annyi vizet adjunk hozzá lassan adagolva, hogy folyós, de sűrű tésztát kapjunk. Lényeges, hogy a víz langyos legyen, de ne forró, csak így kel meg a tészta.

Letakarva, meleg helyen 40-60 percig pihentetjük.

Felmelegítjük az olajat, és vízbe mártott két evőkanállal beleszaggatjuk a tésztát. Az egyik segít a tésztának lekerülni a másikról. (Lusta Kevés idővel rendelkező háziasszonyok – mint én is – használjanak egy kanalat, lesz, ami lesz alapon). Az olaj bő legyen, hogy szépen úszkáljanak benne a fánkocskák és ne túl forró, nehogy úgy járjunk, hogy a közepe még nyers, de a széle már szénné sült.

Ha szép sárgák a fánkocskák, megfordítjuk és a másik felüket is átsütjük.

Szalvétát terítünk egy tálba, erre fektetjük a kisült fánkokat.

Még melegen megszórjuk fahéjas porcukorral.

Aki mégis sziruppal öntené nyakon, főzzön össze kb. 3 és fél deci vizet 20 dkg cukorral, egy evőkanál mézzel, fűszerezze fahéjjal, citromlével, és öntse le ezzel a sziruppal a fánkocskákat.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

A családfőt egy ideje üldözi egy befektetési tanácsadó egy nagyon jó ajánlattal. A családi szociopoly most úgy hozza, hogy egyelőre nem szeretnénk ezt, nem így, nem itt. A befektetési tanácsadó nem az a fajta, aki ezt meg szokta érteni, így hát már a telefon kijelzőjén megjelenő szám láttán „jaj, már megint!” kiáltást hallat a hívott fél. Kisfiam a rapid és hatékony megoldások híve, gyorsan elő is áll a javaslattal:

- Mondd ezt: én azt szeretném, ha a rokonaim tényleg szomorúak lennének, amikor meghalok!

Bár gyermekem ugyan egyelőre nem az életnek, hanem az iskolának tanul, azt hiszem, nem kell féltenem.

Nem ismertem ezt a játékot korábban, a nevére csak ráhibáztam. Akit közelebbről is érdekel, pontos neve: Szociopoly. Gazdálkodj,ahogy tudsz. A játékhoz kézikönyv is tartozik, amelyben bemutatják „azokat az adatokat, tudományos eredményeket, jogszabályokat vagy hétköznapi tapasztalatokat, amik segíthetnek megérteni, miért is fordul egy család az uzsoráshoz, milyen feltételekkel kaphat valaki közmunkát, miért kényszerül falopásra, hogy mennyi napszámért lehet ma feketemunkát vállalni, mennyi élelmiszert lehet ennyi pénzből megvásárolni.”

Spárga sajtkabátban

Nézem a kisfiam arcát. Vagyis ő nézi az enyémet. Én a szemem sarkából nézem, hogy néz. Megmutatja azokat a zenéket, amiket szeret. Azt figyeli, hogy mit szólok hozzá. Mit szólok a zenékhez. Mit szólok hozzá, hogy már nem a mesét nézzük, hanem a diszkózenét. Vagyis mit szólok hozzá, hogy már nem gyerek. Teljesen fellelkesül.  

Fürkészi az arcom, pont úgy, mint amikor nem létező pókokról mesélt jó pár évvel ezelőtt. Leíró póktanórát tartott egyesével megnevezve a pókfajtákat, na, nem a latin nevükön, hanem az általa kitalált fantázianevükön, hiszen mesepókokhoz fantázianév való, még ha teljesen hihető neveket adott is nekik. A pókok jellemzésének két eleme került említésre, az egyik, hogy mekkora maga a pók, aztán, hogy mekkorát tud csípni. Emelkedő számsorrendben, természetesen. Minél nagyobb méreteknél jártunk, annál inkább aggodalom ült ki az arcára és az enyémről próbálta leolvasni, hogy amit mond, azt elhiszem-e vajon. Mert ha elhiszem, akkor igaz, és akkor baj van, mert ezek a pókok állati veszélyesek ám. 

Most ugyanígy fürkészi az arcom, elhiszem-e, amit mond. Ezúttal azonban azt szeretné, ha helyeslést látna, ha igaz lenne. Nézi a kisfiam az arcom, én nézem az ő arcát, ami sugárzik, és azt mondja, szavakon túli üzenettel: nézd, már nem vagyok gyerek! A szemem sarkából nézem. Még nem tudok szembenézni vele.

Spárga sajtbundában

A spárga kevés kalóriát és szénhidrátot, ám annál több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, vízhajtó, így méregtelenítő hatása vitathatatlan.

Hívják csirágnak is, ami gyönge szárat jelent, vagy nyúlárnyéknak, mert megfigyelték, hogy a vadnyúl szívesen pihen az árnyékában (gondolom, miután jól befalatozott belőle).

A spárga sajtbundában rendkívül egyszerű étel. Könnyű vacsora, meleg előétel lehet.

Hozzávalók

Egy csokor spárga

10 deka vékonyra szeletet karakteresebb ízű sajt (pl. maasdamer)

5 deka füstölt szalonna

Pár levél bazsalikom

Só

A spárgát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük, vigyázva, hogy a fejek lehetőleg ne érjenek a vízbe, csak gőzölődjenek.

Közben felkockázzuk a füstölt szalonnát és zsírjára pirítjuk.

Amikor a spárga kihűlt, becsavarjuk a sajtszeletekbe, rászórjuk a füstölt szalonnakockákat és a csíkokra vágott bazsalikomot.  Pár cseppet ráloccsintunk a szalonnazsírból.

175 fokos sütőben addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad.

Tojásmentes.

Gluténmenetes.

IR-ben szénhidrátot nem kell számolni.

A spárga jó vízhajtó, a következményeit ki-ki akár 20 perccel az elfogyasztása után maga is érezheti. Mint ahogyan az angol népdal is mondja: Ájv gát písz lájk e rivör!

Ezt énekelte a kisfiam, és kérdezte tőlünk, hogy mit jelent a szöveg, mert a szolfézson tanulták, de az értelmét nem fejtették meg. Mi a lányommal hüledeztünk, hogy ilyen szövegű dalt tanultak volna, hogy aszondja: úgy árad a pisim, mint a folyó. Aztán leírattuk a dalnokkal a dal szövegét, és hát csalódnunk kellett, mert ezt írta a papírra: I’ve got peace like a river in my soul, azaz a béke a lelkemben, mint áradó folyó.

Zabpalacsinta

 „Huston, van egy kis baj.” – ezt jelentette James Lowell, az Apollo-13 parancsnoka a földi irányításnak, amikor az űrhajójuk egy felrobbant oxigéntartály miatt magatehetetlenül keringett a világűrben. 

„Huston, van egy kis baj.” – pont ezt éreztem, amikor azt láttam a papírra írva, hogy engem is utolért korunk népbetegsége, az inzulinrezisztencia. Végül is mindig is ellenálló voltam.

A kényszerben meglepően nagy potenciál van a kreativitást illetően. A floridai űrközpont szakértőinek asztalára odaöntötték az űrhajóban megtalálható tárgyakat. Ezekből állították össze és építtették meg az űrhajósokkal azokat a felszereléseket, amik hozzásegítették őket a biztonságos visszatéréshez.  

Ugyanígy barkácsolok én is, amikor úgy kell összeállítanom az étrendemet, hogy bizonyos dolgokat kihagyok belőle. Azért, mert én diétázásra életmódváltásra adtam a fejem, a család még nem fogja (bár a teljes kiőrlésű kenyereket már osztjuk a lányommal). A palacsinta pedig, mint minden gyerekes családban, abszolút sztár. Az azért pedig mégiscsak kiszúrás lenne a köbön, ha kisütném a sok-sok palacsintát, de nem ehetnék belőle, úgyhogy azonnal beúszott a tudatos régiókba az addig csak a passzív szókincsemben meglevő kifejezés: zabpalacsinta. Van, aki pálmaolajjal készíti, ez parasztvakítás de étolajjal ugyanannyira jó. 

A híres mondatot valójában nem pontosan szokták idézni, mert eredetileg nem egyszerű jelen időben hangzott, hanem így: „Huston, we’ve had a problem here”̽̽. Az inzulinrezisztenciában az a jó, hogy helyes életmóddal visszafordítható a folyamat. És ahogy a Hustonnak küldött mondatból kiolvasható, hogy a baj már megtörtént, de a jelenre is van kihatása, sejtem már, hogy ez az életmód akkor is jelen idő kell, hogy legyen, amikor az IR már csak múlt.

Hozzávalók

Az előtérben a zabpalacsinta, a háttérben a hagyományos .
Én ettől egyáltalán nem lettem zabos. És ugye milyen csinosak?

150 g zabpehelyliszt

1 tojás

kb. 3,5 dl tej

2 ek étolaj

1 csipet só

Reszelt narancshéj (elhagyható)

Étolaj a kisütéshez

A hozzávalókból a szokásos módon palacsintatésztát keverünk és kisütjük őket. Egy kicsivel vastagabbak lesznek, mint hagyományos társaik.

Nyírfacukorral készített eperlekvárral és cukormentes túrókrémmel töltöttem.

A megadott mennyiségből 7 darab palacsinta lesz.

Egy palacsinta tápértéke (töltet nélkül)

Szénhidrát: 18 g, melyből 15 g lassú és 3 g gyors szénhidrát.

Energia: 231 Kcal

-          Anyu, fog menni a kémiadolgozat?  - ez a kérdés a reggeli forgatókönyvek elengedhetetlen alapmondata, a kémia szó bármilyen tantárggyal behelyettesíthető.

-          Persze, hogy fog menni, ügyes vagy, tanultál, mért ne menne?

-          De ha mégsem?

-          Akkor majd kapsz egy rossz jegyet és én aláírom.

-          De én nem akarok rossz jegyet.

-          Persze, hogy nem akarsz, de akkor sincs semmi, ha azt kapnál. Gondolod, hogy az én életem boldogabb lenne, ha annak idején ötös vagyok a gimnáziumban kémiából? Most boldogabb ember lennék?

-          Miért, nem voltál ötös kémiából???

-          Hát izé…nem is emlékszem…na, látod, még csak arra sem emlékszem már, hogy hányast kaptam kémiából. Nem egy dolgozatra, hanem az év végén. Na, pont ennyi jelentősége van annak, hogy ha nem úgy sikerül most a dolgozat.

-          Én meg hiányoztam arról az óráról, amikor elmondták az egésznek a lényegét – kontráz az apja. – Sohase tudtam meg, és Kati néni olyan szigorú volt, hogy soha nem is mertem megkérdezni. Ezért mindig csak bemagoltam az egyenleteket.

-          Ó, hát akkor neked vissza kellene menned Dokival ezerkilencszáz… - emelem fel a mondat végi hangsúlyt.

-          1976-ba.

-          1976-ba – ismétlem, és máris forog a szemem előtt a film, mint egy lassított felvétel, az iskola folyosóján – szürke gránitkocka padlójú folyosók, olajzöld ajtók, sok, rengeteg gyerek özönlik –  Péter, a kémiazseni, éppen készül rátüsszenteni az én akkor hetedik osztályos férjemre, de Doki félrehúzza őt. Péter nem is veszi észre a nagy tömegben, hogy ki volt az, a tüsszentés cseppjei messzire szállnak, Vili nem lesz beteg, beül a kémiaórára, és megérti a Nagy Összefüggést.

-          Apu, én elmondom neked, hogy mi az egyenletek lényege! – ajánlja fel a lányom.

És tényleg elmondja, még aznap este a kanapén.

      Ha visszamehetnék Dokival, vajon hova kellene mennem, és mit kellene csinálnom, hogy ezt az IR-dolgot jóvátegyem? Hát, azt hiszem, hogy bárhová is, pont azt kellene csinálnom, amit most is, hogy már van ez a kis probléma. Egészségesen élni, sportolni, jobban odafigyelni, cukrot elhagyni. Azt mondták a diétás oktatáson, hogy Lamborghinibe nem töltünk olcsó üzemanyagot.

̽ Tom Hanks az Apollo-13 című filmben így mondta a mondatot: „Huston, we have a problem.” -  ezt azóta is így szokták idézni.

Idézet forrása: Index

Chia, a bűnös mag

Gyerekként imádtam az Alfa magazint. Olyasmi volt ez, mint a National Geografic Kids, csak ebben voltak képregény részletek is. Kivágtam a nekem legjobban tetsző írásokat és képeket, és egy vonalas füzetbe ragasztottam őket, együtt a Donald rágóban található képregényekkel, a dombornyomott matricákkal (Éééértik? Dombornyomott matrica a hetvenes években!) és hát mit is szépítsem, igen, nos, a banánokon található eredetmegjelölő matricákkal (pironkodó szmájli). Talán ez utóbbiakat volt a legnehezebb beszerezni, lévén, hogy a banán akkoriban ritka volt, mint a fehér holló. Érdekes füzet – ezt írtam az elejére, és még ma is megvan. A szüleim elő is fizettek nekem erre a sajtótermékre. Nos, jól tettem, hogy kigyűjtöttem a színes képeket, döbbenetes híreket, mert az Alfa magazin kisvártatva megszűnt. Csakúgy, mint jó pár társa, amire előfizettünk: a Lúdas Matyi, a Verena kötős újság és még sok más.

   Aztán volt, hogy világot látni szerettünk volna. Megvettük a repülőjegyet….és…..megszűnt a légitársaság.

   Írjam, ne írjam? Volt egy álomutazós tervem is. Igen, a Közel-Kelet lett volna a cél.

   És most itt a chia.

   Eddigelé nem sokat törődtem a chiával. De aztán az úgy volt, hogy beültem egy tejivóba a barátnőmmel. Répatortát vettem, mert ezúttal sokkal szerencsésebb voltam, mint Nyuszika, és a jépatojta még nem szűnt meg. Akkor jött egy nyugdíjas dzsigoló, az a fajta, aki mindig is értette a dürgést, és odaszólt a süteményes pultban álló lánynak:

-          Szívem, van chiapuding?

-          Mindjárt hozok hátulról – szólt a válasz a bennfentes beavatottnak.

   Ejha, chia puding! Gyúlt ki agyamban a piros fény. Ez valami extra dolog lehet. Na, majd legközelebb. És legközelebb, amikor arra jártam, mert a szomszédos postán régi szenvedélyemnek hódolva hó elején vásároltam egy sor sárga és fehér papírfecnit nagyon sok pénzért, éreztem, hogy ez az a pillanat. Le kell öblíteni a keserű élményt valami édessel. És akkor megismerkedtünk. Mit is mondjak, isteni volt. Gyorsan el is olvastam a chiáról, hogy milyen értékes alapanyag. Mert igaz ugyan, hogy régebben állateledelnek használták, de aztán rájöttek, hogy van benne egy csomó omega 3, ami most fontos, és így azok is hozzájutnak ehhez az értékes alapanyaghoz, akik allergiásak a halfélékre. Aztán van még benne alfa-linolénsav, a szív és érrendszer támogatója, mert emeli a jó koleszterin szint mennyiségét. Ráadásul nagy a rosttartalma, sok vizet képes felvenni, azaz telítettségérzést okoz, fogyókúrában jól használható. És még a szénhidráttartalma sem túl magas. És hogy erre ilyen jól rájöttek, rájöttek arra is, hogy mostantól kezdve a termelési költségei is megnőttek. Más oka nem lehet, hogy ilyen aranyárban adják, mert aligha hiszem, hogy állateledel korában is ennyibe került. Különben a vagyü marha tartási költségei eltörpülnének a chiával etetett jószágoké mellett. Na, mindegy, nyeltem egy nagyot, és vettem, mert érzetem, hogy ennek az új szenvedélyemnek hódolnom kell.

   Nem telt el két nap, és mit olvasok az „újságban” (abban, amelyiket nem szüntettek – még – meg)? Ugye kitalálták? A chia mag rosttartalma annyira magas, hogy az esetleges emésztési problémák miatt szakemberek nem ajánlanak többet fogyasztani napi 15 grammnál (á, el sem merem képzelni, mi lehetett az állatoknál, akik nem ebben a mennyiségben ehették). Csak előrecsomagolt formában, vagy bizonyos ételek összetevőjeként értékesíthető. „Kizárólag pékárukba, reggeli gabonapelyhekbe, valamint gyümölcs-, csonthéjas és magkeverékekbe legfeljebb 10 %-nyi mennyiségben, továbbá a magot törve vagy őrölve gyümölcslevekhez és gyümölcsital-keverékekhez legfeljebb 15 g/450 ml mennyiségben adagolva adható. Vagyis nem árusítható „chia puding”, „chia joghurt”, sem más hasonló dolog.”̽ 

   Puff neki.
   Ciao chia?

   Kicsit már félek magamtól. Vajon mi szűnjön meg legközelebb?

Chiapuding

Azért én még otthon csinálhatok, csináltam is. Ez ám a magyar virtus! És ebbe sem kell több 15 grammnál adagonként.

Szénhidrátcsökkentett változatban készítettem el. Ha elhagyjuk a joghurtot, vegán. Ha nem akarunk sztéviát használni, elhagyhatjuk, vagy tehetünk bele cukrot. A tetejére nyírfacukorral készített eperlekvárt tettem. Természetesen cukros is jó.

Hozzávalók 4 adaghoz

4 ek. chiamag

2 deci kókusztej

1 ek. sztévia (elmaradhat)

2 ek. görögjoghurt (elmaradhat)

eperlekvár

1. A chiamagokat lábasba tesszük, hozzáöntjük a kókusztejet és a sztéviát.

2. Addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik, gyakran megkeverjük. Ez körülbelöl 3-4 percet jelent.

3. Ha kihűlt, belekeverünk 2 evőkanál joghurtot, ha szeretnénk.

4. Eperlekvárt teszünk a tetejére.

Na jó, a chia tényleg inkább állateledelnek néz ki 

Tojásmentes.

Tejfehérjementes. (joghurt nélkül).

Vegán. (joghurt nélkül)

Nos, legalább annyira hülyén néztem, amikor a veszélyes chiamagról olvastam, mint kisfiam, amikor meglátta a tévé képernyőjén, hogy kik a focimeccs egymás ellen játszó csapatai:

- Eger-USA????

A megfejtésért görgessen lejjebb!

(GER-USA)

Idézet forrása: Index

Akik a nutella alá vajaznak

       -          Kérsz valamit az ápiszból? – kérdezem a lányomat.

-          Nem tudom, mi az. – mondja ő.

Bizony, ez már történelem. Amikor kicsi voltam, imádtam hallgatni anyukám történeteit a gyerekkoráról. Hogy hogyan gyűjtött a gyár mellé kidobált selejtes üvegampullákat, hogyan úsztak át a többiekkel a Dunán, miket vettek a trafikban, hogy egyedül járt már óvodába is, azt, hogy egy nyár alatt nőtt meg, mire nyolcadikos lett, addig sokkal kisebbnek nézték a saját koránál, és hogyan kellett belógni a moziba. Sokkal izgalmasabbnak tűnt az a mesevilág. Azt gondoltam, hogy én már semmi érdekeset nem fogok tudni mesélni a gyerekeimnek, mert mire ők megszületnek, a világ mit sem fog változni. Nem is. Csak a sarkaiból fordult ki azóta. Néha úgy érzem magam, mint ha a Nagymamám lennék, aki következetesen Andrássy utat mondott Népköztársaság útja helyett, harisnyának hívta a zoknit. Eléggé meghökkent a Barbie babától, de azért hozott nekünk az olaszországi nyaralásából, és még mondta is, hogy hozott volna korábban is, de ilyen csúnya, nyeszlett babát nem akart venni, nem tudta, hogy ez nekünk tetszene. Az első és egyetlen Barbie babámat 12 évesen kaptam. Manapság már a tízévesek se babáznak (lehet, hogy már a még kisebbek se – nem tudom, évekkel ezelőtt elvesztettem a kapcsolatomat a csillámpóni világgal). Nos, én meg ilyeneket beszélek, hogy ápisz, meg Moszkva tér. Aztán vannak fertelmes szokásaim is. Például a kenyeret először megvajazom, és utána kenem rá a nutellát. Mi van??? Blehhh. Olyan dalokat (is) énekelek, amik már nem szerepelnek a Nemzeti Alaptantervben – feszabaDÚLVA zengje a nép. És csodatörténeteket is tudok mesélni arról, hogy milyen volt régen. Hogy a benzinkút helyén egy titkos kert volt, tele szederfával, ahol nyáron annyi szedret ettünk, hogy este, amikor lehunytam a szemem, csakis szedreket láttam, végtelen mennyiségben. Hogy nem volt, csak fekete-fehér tévé, Junoszty, vagy ahogyan mi olvastuk még a felsős idegen nyelvi tanulmányaink megkezdése előtt: Hohoc Tibi. Hétfőn még az se, egyébként a két adó kínálatát a csehszlovák 1-2. színesítette. Az első mobilomat 28 évesen vettem, előtte csak vonalas volt, arra is évekig vártunk, meg fülkéből telefonáltunk. Okos telefon se volt, GPS se. Mindent előre meg kellett beszélni, és be kellett tartani. Ha nem tudtuk az utat, fel kellett találni magunkat. A húgom, ha eltévedt, telefonfülkéből hívta anyukánkat, hogy „Eltévedtem, most hol vagyok?”

-          Nézz körül, mit látsz! – mondta a várost jól ismerő Anyu.

-          Van itt egy mozi, meg egy nagy út, meg még egy metrómegálló is.

-          Akkor az Arany János utcánál vagy, ha kiléptél a fülkéből, menj…

   Tánciskolába jártam. A fegyvergyárat nem szabadott annak hívni, ami. Lámpagyár. Ez volt a buszmegállóba írva. Lámpuska gyár, mondtuk mi. A tcom székház még művelődési ház volt és ott volt a biológia szakkör. A legfrissebb német nyelvű nyugati újságom 2-3 éves volt. És közkincs. Akár csak az összes burda újság. Ha valakinek volt, kölcsönadta, a többiek pedig rongyosra nézegették. Valós idejű nyelvgyakorlás anyanyelvi beszélőkkel? Há-há-há-há! Jó, nekem szerencsém volt, a baráti NDK-ba utaztam az Interfluggal, egyedül, 17 évesen, egy baráti családhoz. És amikor megjelentek a közösségi oldalak, hát az olyan volt, mintha újra kinyitottam volna a meséskönyvet és megtudtam belőle, hogy mi történt a szereplőkkel a történet vége utáni 10-20-30 évben. A mostani gyerekek, a dolgok mostani állása szerint mindig ismerősei maradnak egymásnak.

-          Jó neked – mondja a lányom – mert ti még most is foglalkoztok egymással, mi pedig lehet, hogy nem fogunk, hiába maradunk ismerősök a fércbukon.

Nem tudom, hogy így lesz-e. Hogy így van-e, hogy jobb-e az egyik generációnak, mint a másiknak. Az idő az egyik kezével ad, a másikkal elvesz valamit.

Szederfák helyett például a batátát. Az biztos, hogy annak idején még a piaci árusok között se hallott róla senki.

Currys-tejszínes batátakrémleves

Hozzávalók

kb. 1 kg batáta

1 fej vöröshagyma

Olívaolaj

3 ek. currypor

1 ek. Só

3 l víz

2 deci főzőtejszín

Bioleveskocka (elmaradhat)

1 csokor petrezselyem

A tálaláshoz

Reszelt sajt (parmezán)

1. Apróra vágjuk a hagymát. Olívaolajon megdinszteljük.

2. Megpucoljuk a batátát, felkockázzuk. Megfuttatjuk egy kicsit a hagymás olajon.

3. Felöntjük a vízzel, megfűszerezzük a sóval és a curryvel.

4. Addig főzzük, amíg a batáta meg nem puhul.

5. A tűzről levéve kézi mixerrel pürésítjük.

6. Egy tálkába kiöntjük a tejszínt, hozzámerünk lassan, fokozatosan a meleg levesből, majd az egészet visszaöntjük a levesbe. Így nem csapódik ki a tejszínből a fehérje.

7. Visszatesszük a tűzre és forráspontig otthagyjuk.

8. A tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Reszelt sajttal tálaljuk.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

CURRY                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                             

Nosztalgia. Ez szólt belőlem. Képzeljék, a curry keletkezésének is a nosztalgia az oka. Az angolok alkották meg ezt a fűszerkeveréket azért, hogy India ízeire emlékeztesse őket, de olyan formában, ami az európai ízlésnek megfelel. A gyarmatokról hazaköltözvén hiányzott nekik India íze. A curry por ebben a 18. században megjelent formájában valójában nem létezett az indiai konyhában. A tamil kari szó szó szerint szószt jelentett, az indiai fűszerkeverékek neve pedig garam masala.         

   A curry por összetevői területenként változnak, legfőbb alkotóelemei a kurkuma, a római kömény, a koriander, a csili és a lepkeszegmag, azaz görögszéna. A karilevél lehetséges, de nem kötelező összetevője. 

Idézet a „Gyakori kérdések” internetes oldalról:

Mi az az "ápész" vagy ápisz vagy mi?

Egy filmben mondja egy fiú: "A tolltartómon is rajta van, amit az anyám az ápészban vett."
Gondolom valami kommunista bolt vagy mi.

Az ÁPISZ, Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat átalakulva ÁPISZ-Budapiért Zrt. néven valójában még ma is létezik. A cég helyében alaposan kiaknáznám azt a lehetőséget, ami elő-előbuggyan az emberek tudatalattijából. Mit kérsz az ápiszból? Észre sem vettem, hogy egy régi világ nyelvén beszélek.  

Okosító szeptember

Szeptember elsején bejárták az internetet azok a fotók, amelyeken letört gyerekek baktatnak az iskolába és boldog szülők ugrálnak a hátuk mögött. Az iskolától azt várjuk, hogy okosítsa gyermekeinket, szórakoztassa, foglalja le őket, építse a személyiségüket, mindezt szerető légkörben, a legújabb pedagógiai és pszichológiai szempontokat figyelembe véve. Természetesen patyolattiszta, vidám hangulatú környezetben, frissítő, egészséges táplálékokat kínálva az egyes foglalkozások között. Talán azért is könnyebbülünk meg, mi, szülők szeptemberben, mert ennek a terhét átadhatjuk a pedagógusoknak. Aztán, ha mindez nem így teljesül, hajlamosak vagyunk arra, hogy akadémiai székfoglalót tartsunk az elhibázott iskolarendszerről, a kontraszelektált pedagógusokról, a félresikerült iskolai reformokról, és beidézzük kedvenc háziszerzőnk gondolatait az alternatív pedagógiai irányzatokról. Gyereket nevelni nem könnyű. Pláne úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Sikeres is legyen az emberpalánta és együttműködő. Nyertes, ugyanakkor kooperatív. Jószívű, együttérző, altruista, persze emellett legyen kellő önbizalma. Szoruljon belé kellő alázat, de ne hagyja, hogy packázzanak vele. Álljon ki az érdekeiért. Legyen álmodozó, ugyanakkor céltudatos. Jusson ideje játékra, tűnődésre, rajzolásra, olvasásra, mindemellett járjon edzésre, zongorára, néptáncra, hétvégente meccsre, tibeti hangtálfürdőre. Ne terheljék túl azt a szerencsétlen gyereket, de miért nincs meg a nyelvvizsgája már??!  24 óra alatt éljen negyvennyolcat, persze 10-11 óra alvással kiegészítve, mert rendesen ki kell aludnia magát.

Persze, hogy én is vettem az okosító könyvekből, amit az online-könyváruház jóérzékű marketingesei ajánlottak kellő időben, kellő árengedménnyel. Nyelvkönyveket és a logika tárgykörében íródott feladatos füzeteket, nem is egyet. Talán elhamarkodottan tettem, merült fel bennem a kétely, a következő párbeszédet hallva:

-          Kitaláltam azt a bűvös kockát, amit mindenki ki tud rakni! – így a kisebbik.

-          Melyiket, az egyszínűt? – kérdezi a nagyobbik.

-          Nem, hanem azt, amelyik 1x1 kockából áll. 

Tepertős, krumplis pogácsa

Kicsi időigényes, hajtogatott tészta. A hajtogatástól lesz szép levegős. Ha jól osztjuk be az időnket, és a főzés többi teendői között mindig hajtogatunk rajta egyet, szinte magától elkészül.

Hozzávalók

25 dkg főtt, áttört krumpli

25 dkg margarin

30 dkg liszt

2 tojás sárgája

3 dkg élesztő

2 ek tejföl

1 tk só

Egy kisebb maroknyi töpörtyű apróra vágva

A kenéshez

1 tojás sárgája

A hozzávalókat összekeverjük, tiszta konyharuhával letakarjuk és meleg helyen 30-40 perc alatt megkelesztjük. Ha úgy érezzük, hogy a tészta túl lágy, tegyünk még hozzá lisztet.

Lisztezett deszkán kinyújtjuk, a felső harmadát, mint egy zsebkendő szélét, ráhajtjuk a tésztára, ugyanígy teszünk az alsó harmadával is, majd a két-két oldalsó szélével, A bűvös kockánál maradva, kilenc kockányi részből egy kockányira hajtogatjuk össze a tésztát.

Letakarjuk egy tiszta konyharuhával. A hajtogatást még kétszer (nem baj, ha háromszor), megismételjük.

A végén 2 centi magasságúra nyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.

Sütőpapírral bélelt sütőlapra helyezzük, a tetejét éles késsel bevagdaljuk és az elkevert tojással megkenjük, majd 200 fokon 25 perc alatt aranybarnára sütjük.

A krumplis pogácsa frissen jó, így iskolai uzsonnának nem ajánlom, viszont vendégváró falatnak, vagy a vasárnapi ebédről megmaradt főtt krumpli felhasználására egy kellemes, mesélgetős, együtt elfogyasztott, melengető vacsorának igen. Hogy legyen mire gondolni, amikor az otthon melegéről van szó.

Vászon és terítő – A visszatérő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

- Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg.

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió. 

Nem szokásom friss filmeket ajánlani, jobban szeretek a régebbiekről írni, mert a filmek manapság méltatlanul kevés időt töltenek el a filmszínházakban, úgy „tizenöt perc hírnév mindenkinek jár”-alapon. Nem mintha visszasírnám, de bizony elmúltak azok az idők, amikor egy-egy film évekig fut (cammog) a mozik műsorán (vö. tizenöt év hírnév mindenkinek jár). A Kossuth-on úgy reggel 9 körül felolvasták, hogy hol mit lehet megnézni, szinte együtt lehetett mondani a bemondóval. Értem én, hogy üzlet, de mégis jobban szeretném, ha az a sok munka, érzelem és persze pénz, amit egy-egy alkotásba beletesznek, valahogy tovább „kamatozna”.

And the award goes to...
Forrás: 9gag

   Nos, megnéztem A visszatérőt, mert tudtam, hogy látványos és persze kíváncsi is voltam, hogy Leonardo miért (nem) kap majd Oscart (ez a felhajtás jobb reklámja a filmnek, mint egy ’sima’ Oscar lenne). Az biztos, hogy sokat nem kellett bajlódnia a szövegtanulással, jobbára csak nyög és fújtat, kúszik, mászik, de azt hitelesen. Szeretem Leonardót, nem, nem a kinézete az oka. Kifejezetten haragudtam, hogy a kilencvenes évek végén egy kölyökképű suhanc miatt az éppen hogy, vagy már majdnem férfiak lettek a férfiideál megtestesítői. Leonardót azért szeretem, mert minden filmjében más karakter. És a legtöbb filmje jó. Izgalmas. Vagy neki van jó érzéke e megfelelő forgatókönyvek kiválasztásához, vagy a menedzserének van jó ízlése. Most is olyan figurát hozott, amilyet eddig még nem.  A másik ok, amiért becsődültem a moziba, a már említett lenyűgöző látvány, a természet képei. A film a gyönyörű kanadai Albertában forgott, majd amikor elfogyott a hó, akkor Argentínában is. A forgatás tovább tartott, mint a tervezett, többek között azért, mert a mexikói rendező, az Oscar-díjas Iñarritu ragaszkodott a természetes fényekhez (hála neki), és a forgatási helyszínek pedig annyira távol estek mindentől, hogy amíg a stáb kiért, meg vissza, máris eltelt a nap negyven százaléka. Iñarritu azt sem bánta, ha tényleg hideg van, a színészei pedig valóban kockára fagynak, mivel úgy ítélte meg, hogy annál hitelesebben játsszák majd a szerepüket, hiszen ha a zöld háttér előtt játszanának, miután kávéztak egyet kényelmesen, „mindenki boldog lenne, de az egész egy kalap szart se érne”. DiCaprio szerint jó pár jelenet volt, amiben a legnehezebb dolgokat kellett végrehajtania, azok közül, amit valaha is tett. Magát a történetet nem szeretném előre elmondani, ezért most csak azt emelem ki, hogy Leonardo arról panaszkodott, hogy folyamatosan kihűlés fenyegette. Ebben egy pillanatig sem kételkedem.
   Számomra ez a film az életösztönről szól. Arról, hogy az ember mindent megtesz, hogy életben maradjon, a legtöbbször nem is tudatosan, hanem önkéntelenül, mert ez a természet parancsa. A film elején, amikor a tábortűz mellett a prémvadászok az élet értelmét boncolgatják, egyikük (Tom Hardy) azt mondja, hogy milyen élet, neki nincs is élete, csak megélhetése. És mégis ragaszkodik hozzá mindenáron, mint ahogyan ragaszkodunk mindannyian. A film arról is szól hozzánk, hogy fantasztikusan elpuhult életünk van, fogalmunk sincs a jó dolgunkról. Szinte már szégyellem magam, hogy milyen minimális önfegyelem szorult belém. A moziból kijőve a hétköznapi gondjaink hangyakörömnyi bajocskáknak tűnnek.

   A film igaz történeten alapul, a megvalósításra csak annyit tudok mondani, hogy profi, profi, profi. A rendezőn, színészeken, forgatási helyszíneken túl a jelmezek, a maszkok, a számítógépes effektek. A zene kiváló kiegészítője a látványnak.

A film jó kritikákat kapott, a mai napig 226 millió dolláros hasznot hozott és jó pár díjat (BAFTA, Golden Globe) bezsebelt. Jöhet a következő?

Két téli saláta

A visszatérőben nem sok zöldséget esznek, inkább halat, vadat s mi jó falat, nyersen. Na, ez mind nincs ebben a két téli salátában. Viszont az önfegyelemre szoktató böjti időszaknak mindkettő remek darabja. Mindamellett meglehetősen jóízűek.

Madársaláta grillezett sajttal

Egy könnyű ebédnek is megfelel.

Hozzávalók

Madársaláta

grillezni való sajt (pl. halloumi)

3 körte

2 ek vaj

1 ek gyümölcsecet

2 ek akácméz

3 ek kukoricaolaj, vagy más semleges ízű étolaj

2 ek citromlé

só bors

A madársalátát salátás tálra rendezzük, a sajtot meggrillezzük és elrendezzük a saláta tetején..

A körtéket négybe vágjuk, a magházukat eltávolítjuk, és meglocsoljuk őket a citrom levével. Lábosban vajat olvasztunk, erre rádobjuk a körtéket, és a mézet. Addig tartjuk a lábosban, óvatosan megfordítva egyszer-kétszer, amíg meg nem puhul a körte (5 perc) és valamennyire rákaramellizáljuk a mézet. Kb. 5 perc alatt lehűtjük a körtéket, ezeket is elrendezzük a salátán.

Az öntethez összekeverjük az ecetet, az olajat, a sót, a borsot és a körték visszamaradt levét. Megöntözzük vele a salátát.

Figyelem! Csak frissen jó!

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Lilakáposzta-saláta naranccsal, gránátalmával

Olyan elkáposztően jó, hogy már-már desszertnek számít.

Hozzávalók

egy kisebb lila káposzta fele

2 édes narancs

1 gránátalma

egy marék dió

2 ek dióolaj (vagy semleges ízű étolaj)

1 ek gyümölcsecet

2 ek ribizlilekvár (vagy más pirosbogyós savanykásabb) lekvár

fahéj

só

bors

A lila káposztát negyedekbe vágjuk, a torzsájukat eltávolítjuk, majd éles késsel vékony csíkokra szeljük.

Két narancsot egyben meghámozunk, félbe, majd szintén vékony szeletekbe vágjuk.

A gránátalmából kifejtjük a bíborszínű gyöngyöket.

A diót felaprítjuk és átpirítjuk.

Az öntethez összekeverjük az olajat, az ecetet, a fűszereket, a harmadik narancs levét, a ribizlilekvárt és a salátába keverjük. meghintjük a pirított dióval.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

- Anyu, neked mi az életcélod? – kérdezi a kisfiam.

- Hát mi is, mi is? Lássuk csak. Hogy legyen családom, legyen otthonom, legyen hivatásom.

- De nem ilyen! Hanem olyan igazi!

- Igazi. Hmmm. Hát akkor az, hogy bejárjam a kéktúrát! – itt már jó felé indultam szó szerint és képletesen. Nem elvont dolgok kellenek, hanem konkrétumok. Kalandok.

- Aha, jó. Nekem az, hogy elmenjek az indiánokhoz! – mondja ezt indiános könyv rajongó gyermekem, aki Cooper és May köteteit többször kiolvasta már. Csak azon is könnybe lábad a szeme, hogy milyen nagyot sírt már mindegyiken. Különösen a Winnettou áll közel a szívéhez. Hiába tudja, hogy mi lesz a vége, mégis vigasztalgatni kell utána. Ha estére esik a könyv vége, még az is megesik, hogy a mi ágyunkban köt ki a könyvrajongó, hogy el tudjon aludni.

Megállapodtunk hát, hogy együtt elmegyünk az indiánokhoz. csak ne az arikarák legyenek azok. A visszatérő után nem nagyon hiszek a vendégszeretetükben.

(A receptötletek a billa áruházlánc törzsvásárlóinak szánt gasztrofüzetéből származnak. Billa, ami betűszó, billiger Laden-t (olcsó bolt) jelent. Ez biztosan nem a gasztrofüzetek minőségére vonatkozik, mert azok meglehetősen magas színvonalúak. Már-már azt írnám, hedonisták, ha ez nem lenne akkora kontraszt a böjthöz képest. De hát Ausztria nekem sehogy sem jön össze a kifinomult ízlés és a hedonista életszemlélet nélkül. De ez egy másik történet.)