2013. május 5., vasárnap

Folytatás


A kirándulást megismételtük Anyák Napján. A lovardáig mentünk, estefelé volt, épp hajtották be a lovakat. Az egyik kis önfejű barnát épp úgy hívták mint az én önfejű barnámat: Mimi. Onnan értesültünk róla, hogy a lovász az egész völgyet bezengő hangon azt üvöltötte: Mimi, hol a helyed? Én is megismételtem a kérdést: Mimi, hol a helyed?
- Az anyukám mellett!

Rácponty vagyis csirke



 


Oh, sport!
No sport – mondta Churchill, amikor a hosszú élet titkáról faggatták. No sport – mondták mindenféle edzők és tornatanárok amikor a sportpályán véghezvitt ténykedésem láttán három perc alatt konstatálták, hogy belőlem nem lesz világbajnok, sem olimpikon. Abban az időben nem volt divat a mozgásért, egészségért való sport, vagy legalább is inkább papíron létezett. Így saját edzésprogramba fogtam, bicikliztem, fára másztam, lábtengóztam nyarakon át, korcsolyáztam, tollasoztam, sőt még kést is dobáltam homokba (bocs, Anyu). Akkor még csak éreztem, most már tudom is, hogy a mozgás tart életben. (Churchillnek meg valószínűleg olyan vasszervezete volt, hogy még ezt is kibírta).
   Szerencsére ma már sokféle sportot űzhet tehetségre való tekintet nélkül kicsi és nagy, csak győzzük pénztárcával. Kisfiam azzal állt elő januárban, hogy ő focizni szeretne. Az első osztályt úgy kezdte, hogy nem járt különórára, épp elég megterhelő a medvebocsok számára helytülni az iskolapadban, majd kialakul később, hogy milyen különóra jöhet szóba. Januárra eldöntötte, hogy focizni szeretne. Felmértem tehát a terepet – focis anyukák kikérdezése – és megtudtam, hogy a gyerekek nagyon jól érzik magukat a fociedzésen, jó kis csapat alakult ki és a fociedzés benne van a Bozsik-programban, tehát jelképes összeget kell fizetni érte. Nagyon sok kisgyerek szeretne ide járni, ezért válogatnak közöttük. Hááát, azt tudtam, hogy gyermekem nem sok labdaérzéket mutatott fel eddig, de hát ezért anya az anya: nagy levegő…..és becserkésztem a tanárnénit, aki az edzéseket tartja. Azt mondta, menjen le Macika az edzésre és majd meglátjuk. Vajon mért volt olyan ismerős érzésem? Mackóval megbeszéltük, hogy ez egy próba, ő is mondhatja, hogy nem szeretne járni, meg az edző néni is mondhatja, hogy nem fér bele a csapatba.
   Magam is megtekintettem a sportfoglalkozást és pont azt láttam, amit sejtettem: kisfiam a pályán való tartózkodást apropónak érzi a futkározáshoz. Amit imád, már akkor is futott, amikor még járni se tudott, csak háton feküdni, pont olyan mozdulatokat tett, mint aki helyben fut. A helyváltoztatásnak egyetlen értelmes formáját ismeri: a futást. Gyors is, apukája gyermekkorában többször is Budapest-bajnok volt. Hát szóval futkorászott az én gyermekem a pályán fel és alá, sebesen szedve a lábait, a labdát inkább zavaró tényezőnek fogva fel. Talán még a szemét is becsukta, ha felé szállt az ágyúgolyóbis.
   Edzés végén magam is szemlesütve somfordáltam az edző színe elé. Azt mondta, jöjjön fiacskám máskor is, egy edzés alapján nem tudja eldönteni. Mentünk hát rendületlenül. Közben aggódtam, mikor szólnak, hogy ne erőltessük. És azt is láttam, hogy a sportpalánta egyre ügyesebb. Nagyon sokat fejlődött pár hét alatt. Áprilisra eldőlt, hogy maradhat.
   Áprilisra ő is eldöntötte, hogy nem szeretne járni többet. Nincs barátja, és ő a legügyetlenebb a csapatban, ezek voltak az érvei. Szerencsére megint egy húron pendültünk mi, szülők, alapvetően nem szeretjük, hogy könnyen feladjon az ember valamit, amibe belefogott. Azt mondtuk neki, hogy rendben van, de ezt az évet már járja végig. Utána pedig másik sportot válasszon, mert sport az kell.
   Így hát állunk a falusi focipálya szélén, legeltetjük a szemünket a rendkívül aranyos minicsapaton. Kisfiunkban nincs meg az az agresszió, ami kellene ehhez a sporthoz. Igazi angol úriember, bárkit lefut, de aztán udvariasan átengedi neki a labdát: kérem, csak Ön után. Az edzés végén a gyerekek maguk értékelik egymást, gyakran elhangzik a mi gyermekünk neve is, mint jó játékosé. Szerintem ez sokszor a barátságnak szól, mert időközben megkedvelték őt és barátok is érkeztek a csapatba. És talán nem csak mi vettük észre, hogy sokat fejlődött. Hogy mit hoz a szeptember?

Ráccsirke
(Nem összetévesztendő a rácscsirkével. Pácsó nem kell hozzá.)
Az eredeti étel pontyból készül, amit helyettesíthetünk szépen kiklopfolt tarjával vagy akár csirkével is. Most ez utóbbira esett a választásom méghozzá római tálban elkészítve. Igazi nyári étel. Mennyiségeket nem írok, ez a sütőtál méretének a függvénye. Elrontani nem lehet.

Hozzávalók

Csirkehús
Bacon
Krumpli
Hagyma
Paradicsom
Paprika

Tejföl
Pirospaprika

Felkarikázzuk a zöldségeket, és a hozzávalókat a következő sorrendben tesszük egy jénaiba, tepsibe, római tálba: bacon, krumpli, paprika, paradicsom, hagyma, és a végén a hús.

Az egyes rétegeket enyhén besózzuk.

Körülbelül egy órán át sütjük. Ha nem fedeles tálat használunk, a félidőnél megfordítjuk a hússzeleteket, hogy mindkét felén megpiruljanak. A római tál fedelét levehetjük az utolsó 20 percre, hogy a hús piruljon.

A tejfölt összekeverjük a pirospaprikával, és a hús tetejére halmozzuk. A sütőtálat visszatoljuk a melegre és még 10-15 percig sütjük.

Tojásmentes.
Gluténmentes.
















Kisleányunk olyan sportot választott, ami szinte nem is az, másfelől meg nagyon is: a tánc szerelmese, hetente öt órát áldoz ennek a szenvedélynek. Hivatalosan, mert az összes fennmaradó idejében is táncol, én leginkább úgy főzök-mosogatok, hogy a fejem 180 fokos szögben kitekeredve van, mert épp a legújabb kunsztokat kell szemrevételeznem.
   Mimi születésnapjára biciklit kapott, nem sokat kellett rá várni, kerek két napot, hogy kifejezze abbéli óhaját, hogy a barátnőjével elmenjenek bicajozni. Abszolút érthető, nem kívánhatom tőle, hogy a kertben kőrözzön, ugyebár. Viszont sohasem biciklizett utcán, teljesen tapasztalatlan, az autóforgalom pedig igencsak megnőtt azóta, hogy én voltam gyerek. Videókonferenciát hívtam össze és családi tanácsra úgy döntöttem, legalább az első alkalommal velük megyek. Kerítettem a szomszédból biciklit is hozzá. Ha a vállalati edzőteremben megesett szobabiciklizést nem számítjuk, olyan 14 éve nem ültem drótszamár nyergében. És gondolom, hogy az sem számít, hogy legalább ugyanennyi ideje vagyok Tour de France rajongó, szigorúan fotelből nézve. Azzal bíztattam magam, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Azt nem is, de a tériszony nem kellemes útitárs akkor, amikor a túraútvonal úgy szól, hogy először is kerekezz le egy hegyről. (Igaz a folytatás meg úgy hangzott, hogy most pedig kerekezz fel egy másikra – hát nem is tudom, melyiket szeressem jobban).
   Maga a kerékpár is kihívás volt, hiszen én kontrafékes, nem váltós biciklikhez vagyok szokva. (Máig nem felejtem azt a kirándulást, amikor az összecsukható kempingkerékpárom folyton össze akart csukódni, jó félórás késéssel a többiek után érkeztem a célba). Szerencsére a gyerekek megmutatták, hogy hol a váltó – nem, nem az, az a csengő – és azt is, hogyan kell használni.
   Útközben többször eszembe jutott Kepes András, aki azt mondta, hogy amikor kiderült, hogy a lánya krisnatudatú hívő lett, akkor nem jajongani kezdett, vagy eltiltani, hanem vele ment a templomba. Hiába, a jó fej szülőktől néha nehezebb megszabadulni.
   A kirándulás nagyszerűen sikerült, gyönyörű tájakon kerekeztünk, igazi májusi időben. A túrát két „sérüléssel” abszolváltuk. Kislányom esett el végül, szerencsére nem nagyot, a tenyerét horzsolta fel. Másnap pedig azt konstatáltam, hogy izomláz lett – na nem a lábamban (lányom táncos szenvedélyét én is osztom, nem vagyok edzetlen) – hanem az alkaromban, a folytonos, görcsös fékezés következtében.

Folytatás:
A kirándulást megismételtük Anyák Napján. A lovardáig mentünk, estefelé volt, épp hajtották be a lovakat. Az egyik kis önfejű barnát épp úgy hívták mint az én önfejű barnámat: Mimi. Onnan értesültünk róla, hogy a lovász az egész völgyet bezengő hangon azt üvöltötte: Mimi, hol a helyed? Én is megismételtem a kérdést: Mimi, hol a helyed?
- Az anyukám mellett!

Epilógus: gyermekeim apjának számos diplomája közül az egyik tornatanári működésre jogosítja őt. Tulajdonképpen életem egyik nagy rejtélye, hogy mit láthatott bennem egy tornatanár, és főként hogy választhatott élete párjának? (a hátbatérdelős jelenetet ő sem hagyta ki – na, most itt rádtérdelek, és figyeld meg, hogy előre fogsz tudni hajolni – ez neki se jött be).