2008. október 30., csütörtök

A Hetedik




Hajlamos vagyok az összeesküvés-elméletekre. Akár egy félrehallott mondat mögé is pillanatok alatt kreálok egy hihető történetet, amibe kitűnően beleillik az amúgy értelmetlen szövegfoszlány. (Erről a játékról is van elméletem ;-) )


Tinédzser koromban azt hittem, a művészet az én utam. Nem így lett, de az Élet jó rendező, arra terelt, amerre kellett. Emberekkel foglalkozom.


Ha a Nagyapám nem magyarosítja a nevét, vagy arra magyarosít, amit a neve jelent, ma úgy hívnának, mint a férjemet. Ehelyett nagyapám az élete nagy szerelmét, egy magyar sikersportágat helyezett el a családnevünkben. Nomen est omen: olimpiai bajnokkal is büszkélkedhetünk.


Zene, zene, zene.


Régebben gyakran néztek minket testvéreknek a férjemmel. Ma már persze egyértelmű a kép: apa, anya, gyerekek.


Fényfüggő vagyok. Megfogadom a jó tanácsot és sárgára fogom festetni a szobám falát.


Azt hittem, vénlány maradok. Nem így lett. Azt hittem, városi lány vagyok. Kiderült, hogy nem. Azt hittem, hogy egy nagy matriarchális család sarjaként csak lányom születik majd. Örökké hálás leszek a Sorsnak, amiért kisfiam is lehet. Azt hittem, a nagymamám haját örököltem és nem fogok megőszülni. Már gyülekeznek az ősz hajszálak a fejemen.
Azt hiszem, nem kell nagyon tervezgetni.


Kriszta hívott meg ebbe a játékba, köszönöm neki. Íme a szabályok:
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.

A jelöltjeim:

Tejmentes élet
Dulmina tündérkonyhája
Tintaleves
Fűszerkert
Lekvárosbkukta
Epertorta
Szilda kipróbált receptjei

2008. október 25., szombat

A hal neve Vanda….ja nem….Csíkos durbincs (csipura)














A csíkos durbincs sokfelé él, ahol sós a víz. Mi Cipruson találkoztunk vele, az ő lehető legnagyobb szerencsétlenségére – és a mi szerencsénkre. Észak Cipruson csipura névre hal(l)gatna ha hallana, de hát nem hall mert hal.
Az étel bármilyen más tengeri halból elkészíthető.


Hozzávalók:

tengeri hal egyben
olíva olaj, törött fokhagyma és citromlé keveréke
citromkarikák

A halat kissé megsózzuk, megöntözzük az olíva olaj, törött fokhagyma és citromlé keverékével. Lehetőleg így hagyjuk egy kicsit állni. A hal hasába citromkarikákat teszünk.
Utána tepsiben először letakarva, majd a fedőt/alufóliát levéve a hal méretétől függően háromnegyed óra-óra alatt megsütjük.


Salátával, rizzsel tálaljuk.



Kis színes helyett most kis színesek. Egy pár kép Ciprusról.

Egy kis quiche



Maradok a leveles tészta vonalnál. És a receptkoppintási vonalnál. És a bécsi vonalnál.
Ez a recept a húgomé, aki Bécsben él. Bár a quiche francia étel, de a mi dolgozó magyar anyáinknak is nagy könnyebbséget jelent a mélyhűtőből elővenni egy kis leveles tészta csomagot és pillanatok alatt előállni ezzel a könnyű vacsorával.


Hozzávalók az alaprecepthez:

1cs. leveles tészta
3 egész tojás
300g creme fraiche/zsírosabb tejföl
300g reszelt sajt, lehetőleg valamilyen karakteresebb ízű , vagy sajtok keveréke (füstölt, ementáli)
bors,
szerecsendió
(szerintem só nem kell)


A fodrosszélű (vagy bármilyen egyéb) sütőformánkat kenjük ki margarinnal, a leveles tésztát nyújtsuk ki a megfelelő méretre, helyezzük a sütőedénybe. Késsel vágjuk le a lelógó tésztaszéleket.

Az egyéb hozzávalókat összekeverjük.

A sajtos masszát öntsük a tésztára, és az edényt toljuk a sütőbe. 175 fokon 20-30 perc alatt süssük addig, amíg a teteje pirulni nem kezd.

A „quiche” gyönyörűségünk beleillik az úgynevezett eltüntető ételek sorába, azaz minden hűtőben található maradékot beleadagolhatunk.

Ez alkalommal nálunk a szükségesnél kevesebb sajt (10-15 deka), ám 10 deka sonka volt fellelhető. A mélyhűtőben pedig még a nyáron eltett spenótlevelek várakoztak a nagy fellépésre, amiket kiolvasztva vékony csíkokra nyestem. Így ezek kerültek a masszába.

Lehet feta sajtot is használni, akkor nem kell reszelt sajt; a paradicsom-bazsalikom-fokhagyma szentháromsága lehet a vezérlő eszménk, de bármi, ami az eszünkbe jut, vagy amit a hűtőnk, kamránk kínál (nekem az alaprecept a kedvencem).


Ez nem csak eltüntető, hanem megosztó étel is, mindenki arra esküszik, hogy a saját receptje a tuti. Kérünk is belőlük a hozzászólásokba!!!